A város történelmének egyik legnagyobb fejlesztésében minden közlekedési eszközt összekapcsolnak a vasúttal. Az intermodiális csomópont építése tavasszal indul, ez lesz a leghamarabb rajtoló ilyen jellegű projekt.
A debreceni főpályaudvarról szóló együttműködési megállapodást kötött a város és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. – adta hírül a civishir.hu.
A projektről Papp László elmondta, Debrecen a város történelmének egyik legnagyobb fejlesztésére készül. A polgármester úgy fogalmazott, ez nemcsak a számok miatt teljesül, hanem azt figyelembe véve is, hogy mekkora befolyása lesz a település életére. Szerinte nem egyszerűen közlekedési, hanem urbanisztikai fejlesztésről van szó, hiszen a városrészt magát is újra értelmezik.
„A 20 ezer négyzetméteres, felszín alatti pályaudvaron valamennyi közlekedési eszköz elérhetővé válik úgy, hogy az a város életét nem zavarja. Az átlagon felüli megközelíthetőséggel Debrecen régióban betöltött szerepe még inkább erősödni fog” – prognosztizálta Papp László.
Nagy Róbert Attila vezérigazgató, a NIF Zrt. részéről hangsúlyozta, a nagyvárosok közül az intermodális központ építése Debrecenben kezdődik leghamarabb, ami a gondos és előre tartó előkészítési szakasznak köszönhető. Elhangzott, a közbeszerzési eljárást hamarosan lefolytatják, a szerződéskötés jövő év elején várható, az építkezésnek pedig tavasszal látnának neki. A főpályaudvar átadását 2019-re tervezik.
A főpályaudvar terve Kósa Lajos polgármestersége alatt körvonalazódott, ennek kapcsán utalt rá, Debrecen 1998 óta tartó töretlen fejlődése folytatódik. „Az álom valósággá válik. Szép, jó, szükségszerű pályaudvara lesz Debrecennek” – mondta a megegyezésnél jelen levő Kósa Lajos.
Kiemelte, a fejlődéshez infrastruktúra kell, és nemcsak Debrecenben kell gondolkodni, hanem 40-50 kilométer sugarú körben, hiszen rengetegen járnak ide dolgozni. Kósa egyúttal a debreceniek türelmét kérte, hiszen a forgalmas Erzsébet utca lezárása nagyban és hosszú időn át megnehezíti majd a közlekedést, noha a végén – fogalmazott Kósa – mindenki azt mondja majd, megérte.
Tasó László államtitkár arról beszélt, minden megyeszékhely életében kivételesen fontos szereppel bír a közlekedés, éppen ezért nem is csúszhat a 21 milliárd forintos beruházás.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.