Hat méteres belmagasságú kabinban történhet a vasúti kocsik karbantartása Dombóváron, a MÁV csütörtökön átadott beruházásának köszönhetően.
Átadták a MÁV-Start új járműfényező kabinját Dombóváron - közölte a vasúttársaság csütörtökön. A beruházást mintegy 185 millió forint saját forrásból, hét hónap alatt valósították meg. A kabin tervezése és kivitelezése a budaörsi DEWA Zrt. munkája.
A kabin több mint 180 négyzetméteres alapterülete, hatméteres belmagassága és két részre oszthatósága lehetővé teszi a mozdonyok, vasúti személy- és teherkocsik, valamint alkatrészek, például forgóvázak fényezését is. Kialakításának köszönhetően a MÁV-nál rövidül a járműfelújítások és -karbantartások időtartama.
A csütörtöki átadáson az érdeklődők a dombóvári területi műhely több referenciamunkáját is megtekinthették, köztük a már muzeális értéket is képviselő, felújított M62 001-es, Szergej nevű mozdonyt - közölte a MÁV Zrt.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.