Javult a belgyógyászat, a sebészet és a járóbeteg-ellátás helyzete is, az intézmény heteken belül ismét fogadja a betegeket.
Befejeződött Körmenden a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Batthyány-Strattmann telephelyének 1,7 milliárd forint értékű felújítása, melyet a ZÁÉV Építőipari Zrt. végzett el. A betegeket december közepétől fogadja a megújult intézmény - közölte Nagy Lajos, a Markusovszky Kórház főigazgatója.
A főigazgató a körmendi kórház felújításáról elmondta: a központi épületben a belgyógyászat, a sebészet és a járóbeteg-ellátás is jobb körülmények közé került, megújult a műtőblokk és korszerűbb műszerek is érkeznek az intézménybe. A hatszintes épület földszintjén a sürgősségi ellátás, a diagnosztika és egyes szakrendelések kapnak helyet, az első emeleten pedig további szakrendelők lesznek. A krónikus belgyógyászat a második szinten működik, a felsőbb emeleteken pedig a sebészet és a műtők találhatók.
Bebes István, Körmend polgármestere a beruházással kapcsolatban korábban úgy fogalmazott: a Batthyány-Strattmann László Kórház felújítása az elmúlt 50 év legjelentősebb egészségügyi fejlesztése a térségben, nemcsak a körmendiek, hanem a térség minden polgárát szolgálja majd.
Keretmegállapodással készíti elő nagyszabású fejlesztéseit a Budapest Airport.
Elkezdődnek az alapozási és építési munkák a Körszálló helyén: a nagygépes visszabontási szakasz lezárultával, mérföldkőhöz érkezett a The Icon by Marriott Residences Budapest beruházása. A Rózsadomb tövében olyan új toronyépület épül, amely megőrzi az egykori Körszálló jellegzetes hengerformáját és tömegarányait. A projekt műszaki hátteréről, kihívásairól, a szerkezetcsere okairól, az építészeti értékek továbbörökítéséről Balassa Lászlót, a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.