A következő három évben 3,7 milliárd forint áll rendelkezésre a Vajdahunyad vára műemléki épületrekonstrukciójára a Liget Budapest projekt keretében.
A Magyar Közlöny keddi számában olvasható kormányhatározat szerint a nemzetgazdasági miniszternek a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával a 2017 és 2019 közötti költségvetési időszakban kell biztosítania legfeljebb 3,7 milliárd forintos forrást a Vajdahunyad várára, a büdzsé állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetében.
Az épületfelújítás beruházásának építtetői feladatait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. látja el a kormányhatározat alapján. Mint írják, a munkálatok határidejét a Liget Budapest projekt megvalósításával összehangoltan állapítják meg.
Hosszútávú fenntarthatóságra törekednek hazánk egyik leghíresebb barokk műemlékegyüttesénél, ehhez pedig fel kell tárni a problémákat.
Két tér megújítása kezdődhet el Zuglóban. Az Örs vezér tér mellett elkezdődik az Egressy tér modernizációjának tervezése. A tervezőknek meg kell őrizniük az Örs vezér tér egyik legismertebb épületét, az egykori forgalomirányító központként működő Gombát.