2019.08.21, Szerda
Hamarosan átadja a szegedi óriásberuházást a Strabag és Swietelsky
(mti)

Hamarosan átadja a szegedi óriásberuházást a Strabag és Swietelsky

mti, magyarepitok.hu

2016.11.10. 09:34 - Hegedűs Gergely

A 70 milliárdos szegedi lézerközpont a világon egyedülálló kutatási körülményeket teremt, az intézmény jó eséllyel hazacsábítja a legjobb magyar szakembereket.

Hirdetés

Befejezéséhez közeledik a szegedi lézerközpont épületeinek kivitelezése. A beruházást koordináló ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a Strabag és a Swietelsky alkotta konzorcium a 25 ezer négyzetméteres kutatóközpontban és környezetében is az utolsó simításokat végzi. Az év végére lényegében befejeződik a 2014 tavaszán elkezdett munka.


A világon egyedülálló létesítmények épülnek három helyszínen

A két uniós cikluson is áthúzódó beruházás teljes költsége több mint 70 milliárd forint, ennek 85 százalékát fedezi uniós támogatás. A hazai önrész mellett a magyar kormány kötelezettséget vállalt a központ húszéves fenntartására is.

Korábbi cikkünkből kiderült, a komplexum öt épületből áll. Az ELI egy az Európai Unió által is támogatott projekt, melyhez Szeged mellett Csehországban és Romániában is épül egy-egy központ.

A három pillér közös stratégiával hozza létre a világ első olyan létesítményét, amelyben a fény és az anyag kölcsönhatásának vizsgálatát minden eddiginél nagyobb intenzitások mellett teszi lehetővé.


Hazacsábíthatja a legjobb magyar szakembereket

A 25 ezer négyzetméteres magyarországi kutatóközpontban öt lézeres nagyberendezés működik majd, ezek közül az első jövő tavasszal érkezik meg Szegedre. Ezek összeszerelése, beállítása, párhuzamosan a laboratóriumok felszerelésével 2018 második feléig tart majd. Az intézet 2018 végén, 2019 elején már teljes kapacitással működhet.

A szegedi lézerközpontban háromszázan dolgoznak majd, közvetve pedig még több száz embernek adnak munkát.  A kutatók, mérnökök, informatikusok toborzása folyamatosan zajlik. Lehrner Lóránt a külföldiek Szegedre csábítása mellett fontos feladatként jelölte meg a kiemelkedő magyar szakemberek hazavonzását. 

Utóbbira minden esély megvan, miután az ELI korábbi sajtóközlemény szerint a szegedi lézerközpont a külföldi kutatóhelyeknél is jobb technológiát kínál majd.


Már megjelentek az első szabadalmak és cikkek

Az ELI-HU alkalmazottjainak száma már májusban meghaladta a kétszázat, az építkezéssel egy időben a tudományos munka is elkezdődött. A központ szakemberei már beadták első szabadalmaikat, megjelentek cikkeik, részt vesznek több európai kutatási programban és felvették a kapcsolatot a leendő felhasználókkal is.

A világon majd egyedülálló lézerberendezésekkel a többi közt az anyag- és élettudományok területén végezhetnek majd vizsgálatot a világ minden részéről érkező vendégkutatók.

Galéria

Swietelsky Magyarország Kft.StrabagMi épül?Szeged

Hírlevél

Hirdetés

Hirdetés