A védőnők márciustól több mint kétszer akkora, akadálymentes, energetikailag korszerű épületben fogadhatják majd a babákat és szüleiket.
A Védőnői Szolgálat tavaly ünnepelte 100 éves születésnapját, ekkor jelentette be Pápai Mihály polgármester a védőnői szolgálatnak otthont adó épület teljes átalakítását és bővítését. A munkát azóta már elkezdte a gyáli HIDI-TOP Kft. A 75 millió forintos beruházás során teljesen új épület kerül kialakításra, melynek alapterülete a meglévő 119,6m2 több mint duplájára, 270,3m2-re növekszik. A meglévő épületetet első lépésként a főfalakig visszabontották, s a teljes padlószerkezet cserére került.
A létesítményben két tanácsadó helyiséget, mosdót, pelenkázót, szoptató helyiséget, egy közös váróhelyiséget, valamint négy irodahelyiséget alakítanak ki. A tervezés során fontosnak tartották, hogy a szülők és gyermekeik a lehető legkomfortosabban érezzék magukat az épületben, ezért fedett előteret építenek a babakocsik tárolására. Az új épületet akadálymentesre tervezték, így mozgáskorlátozottak számára is járhatóvá válik.
Közvetlenül az épület mellett több gépjármű parkolása is biztosítva lesz, s az építmény körüli terület új térburkolást kap. Az intézmény energiaszükségletének egy részét napelem biztosítja majd, valamint a fűtés is korszerűsödik: kondenzációs kazán kerül kialakításra.
A napokban Erős József alpolgármester látogatást tett a helyszínen, ahol tájékoztatták: minden a tervek szerint halad, s várhatóan a határidőre, 2017 márciusára be is fejeződik a munka. A létrejövő egészségügyi központ alkalmas lesz különböző babák és szüleik számára hasznos programok megvalósítására is.




Nem új építés valósul meg, hanem a meglévő épület értékeire támaszkodva, célzott beavatkozásokkal jönne létre a korszerű egyetemi kollégium.
Az első nagy csomópont építésével elkezdődött Debrecen keleti városrészének eddigi legnagyobb útépítési beruházása. Több szakaszban, összesen 10 kilométer hosszú közlekedési folyosót építenek meg.