Az összesen több mint 47 milliárd forintos tervezetben emellett közlekedésfejlesztés, épületfelújítás, út- és járdaépítés is szerepel.
Több mint 47 milliárd forintos főösszeggel elfogadta Nyíregyháza önkormányzatának 2017-es költségvetését csütörtöki ülésén a város közgyűlése. Az erről szóló határozat- és rendelettervezeteket 15 igen szavazattal két nem ellenében, öt tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők.
A hiány mértéke meghaladja a 11,1 milliárd forintot, ebből 9,8 milliárd forintot az előző évi költségvetési maradványból, 797 millió forintot hosszú lejáratú hitelből, 500 millió forintot pedig hosszú lejáratú kölcsön felvételével finanszíroznak - olvasható az elfogadott rendeletben. Az önkormányzat a kiadások között 100 millió forint általános és 5 milliárd forintos céltartalékot állapított meg. Az idei költségvetés több mint 21 milliárd forinttal haladja meg az előző évi pénzügyi tervet.
Az elfogadott rendelet kiemelten foglalkozik a városfejlesztéssel, a feladatok között szerepel:
A települési támogatásokra mintegy 430 millió, sportcélokra 82 millió, kulturális nagyrendezvények megtartására és együttesek támogatására 52 millió forintot fordít a helyhatóság. Az Integrált Közlekedésfejlesztés Operatív Program (IKOP) keretében 5 milliárd forintot fordítanak a város közösségi közlekedésének fejlesztésére 47 új autóbusz beszerzésével. A költségvetés emellett lehetőséget adott az önkormányzat intézményeiben dolgozó alacsony keresetű dolgozók juttatásainak és a köztisztviselői illetményalapnak a növelésére is.
A tervek szerint már az idén visszaadhatják a forgalomnak Újpesten a Pozsonyi utca és az István út egyes felújított szakaszait. A kivitelezést végző HE-DO tájékoztatása szerint a tervezett határidőhöz képest korábban befejeződhet az útpálya felújítása.
Mezőkövesd 20 hektáros iparterületén 1200 m2-es ipari üzemcsarnok épülhet a feltételes közbeszerzés szerint - hozzá tartozó épületgépészeti és egyéb infrastruktúra kialakításával.