2018.07.17, Kedd

IKOP

Megnyílt a Nyugati pályaudvar új kormányablaka

2018.02.20

Mi épül?

A műemléki környezetben kialakított ügyfélszolgálat már a hatodik, amely vasútállomáson jött létre.

Megszépülnek az észak-balatoni vasútállomások

2018.01.22

Mi épül?

8 megálló korszerűsítésére írtak ki tervpályázatot a szintén megújuló 29-es vasútvonal mentén.

Indulhat az M8-as építése Körmendtől Ausztriáig

2017.12.27

Útépítés

A több mint 63 milliárd forint értékű, 29 kilométer hosszú útépítés kivitelezésének nyertese a Duna Aszfalt Kft. a Mészáros és Mészáros Kft-vel közösen.

Így ér el az M6-os a horvát határig

2017.10.14

Útépítés

Elkészülnek a 20 kilométeres szakasz engedélyeztetési tervei, a kivitelezés akár már 2018 első negyedévében elkezdődhet.

Hullámtörővel óvják meg a dél-balatoni vasútvonalat az eróziótól

2017.03.22

Mi épül?

A térségben tavaly óta zajló vasútrekonstrukció részeként sor kerül a több mint 700 méter hosszú építmény kivitelezésére Fonyód és Bélatelep között.

Még nagyobb keretből épülhet meg az M25-ös

2016.12.14

Gazdaság

Bruttó 6,5 milliárd forintra emelte az Eger és az M3-as autópálya összekötését szolgáló M25-ös autóút építésének keretét a kormány.

A Balaton déli partján nem pihen a kétezer tonnás géplánc

2016.08.31

Mi épül?

Folytatódik az összesen 105 kilométeres vasútfejlesztés a Balaton déli partján, illetve a Fonyód és Kaposvár közötti szakaszon. Jövő nyárra a tervek szerint helyreáll a menetrend szerinti forgalom.

3-as metró: kiírták a közbeszerzést

2016.02.23

Mi épül?

A 17,3 kilométeres vonal és a 19 metróállomás teljes megújítását kell megtervezni, továbbá a járműtelep és a diszpécserház részleges rekonstrukcióját. A felújítás első ütemnek még idén meg kell kezdődnie, ebben az északi és a déli szakaszon indulnak meg a munkák.

Újabb tram-train projektelemhez keresik a kivitelezőt

2018.01.31

Mi épül?

A szegedi Rendező pályaudvaron karbantartó csarnokot hoznak létre a járművek számára, a kivitelező kiválasztása tavasszal várható.

Elrajtolhat a Rákos-Hatvan vasúti beruházás következő projektje

2017.12.31

Mi épül?

A Strabag és a Belfry kivitelezésében Rákos és Gödöllő között újítanak fel és építenek át egy 25 kilométeres szakaszt 62 milliárd forintból.

Ebes után is a V-Híd és az R-Kord korszerűsíti a debreceni vasútvonalat

2017.12.27

Mi épül?

A Hajdúságban a projekt nyomán Püspökladánytól Debrecenig 160 kilométer per órával közlekedhetnek majd a vonatok, megnövekedett tengelyterhelési kapacitás mellett.

Tovább fejlesztik a Dunántúl vasúthálózatát: újabb 53 kilométert villamosítanak

2017.09.28

Mi épül?

A Nagykanizsa és Zalaszentiván közötti szakaszt uniós pénzből korszerűsítik. A projekttel egy tavalyi beruházást folytatnak, így elkészültével a teljes Szombathely-Nagykanizsa vonal modernizációja lezárul.

Elfogadták Nyíregyháza idei költségvetését: jégcsarnok és új óvoda épül

2017.01.27

Mi épül?

Az összesen több mint 47 milliárd forintos tervezetben emellett közlekedésfejlesztés, épületfelújítás, út- és járdaépítés is szerepel.

Újabb 15 kilométeren újul meg az 55-ös főút, kerékpárút is készül hozzá

2016.11.08

Útépítés

A Duna Aszfalt újíthatja fel Csongrád megyében az 55. sz. főút eddig kimaradt szakaszát, s vele párhuzamosan kerékpárutat is épít. A beruházás összköltsége meghaladja a 6 milliárd forintot.

Teljesen megújul a dél-balatoni vasút Szántód és Balatonszentgyörgy között

2016.04.07

Aktuális

Az 52 kilométeres szakaszon átépül a vasútvonal, új második vágány, új peronok és átkelők létesülnek. A vonatok sebessége 100 km/órára növekedik. A kivitelező az R-Kord, a V-Híd és a Swietelsky konzorciuma lesz.