Az 52 kilométeres szakaszon átépül a vasútvonal, új második vágány, új peronok és átkelők létesülnek. A vonatok sebessége 100 km/órára növekedik. A kivitelező az R-Kord, a V-Híd és a Swietelsky konzorciuma lesz.
A kormány döntött az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében megvalósuló nagyprojektről, mely a Balaton déli partján Szántód és Balatonszentgyörgy között a vasútvonal (52 km) korszerűsítését és kiegészítő munkák elvégzését biztosítja.
A keddi közlönyben megjelent tájékoztató szerint a beruházáshoz biztosított IKOP-forrás nettó 72,4 milliárd forint. A határozat felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy nyújtson be kérelmet a nagyprojekt támogatására az Európai Bizottsághoz.
A projekt célja
A kormány emellett döntött a Fonyód és Kaposvár vasútvonal (53 km) korszerűsítését célzó kiemelt projekt támogatásának emeléséről is: ennek értelmében a forrás 19 milliárd forintra bővül.
Utóbbi beruházás célja
A Déli part 2016 Konzorcium lesz a kivitelező
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) pénteken arról számolt be, hogy a Szántód-Balatonszentgyörgy valamint a Kaposvár-Fonyód vasútvonal korszerűsítésére kiírt közbeszerzést a Déli part 2016 Konzorcium nyerte. Ennek tagjai
A NIF közleménye szerint három érvényes ajánlat érkezett, közülük a fenti konzorcium ajánlata volt a legolcsóbb nettó 72,38 milliárd forinttal. A kivitelezés a jövő hét folyamán előkészületi munkálatokkal indul a Szántód és Balatonszárszó közötti szakaszon. A beruházás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában 15 százalék hazai és 85 százalék uniós forrás bevonásával valósul meg.


A SWIETELSKY Magyarország több mint három évtizede építi és formálja hazánk infrastruktúráját. A vállalat út-és magasépítési beruházásai mellett kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelmi és vízépítési feladatokra, valamint a hulladékgazdálkodási rendszerek megvalósítására. Interjúnkban a szakterületek szakértőivel, felelős vezetőivel beszélgettünk.
Az ÉVOSZ Média Tagozata 2023 után ismét felmérte az építőipari vállalkozások kommunikációs gyakorlatát. A felmérésben nagyrészt közepes és nagy vállalatok vettek részt. Idén a kérdőív kitért a HR-el való együttműködésre, a versenytársfigyelésre, valamint a vállalatok közötti (B2B) és a lakossági (B2C) kommunikációra is.