A 100 millió forintból létrejövő új kőszegi tűzoltóbázison oktatótermek és tárgyaló is helyet kap, a költözés pedig lehetővé teszi a korábbi épület melletti piac rendezését is.
Új épületet kap a kőszegi tűzoltóság. Az év végéig elkészülő beruházáshoz a kormány decemberben rendelt központi forrást: az építésre 90 millió forintot szánnak, 10 millió forintból pedig új tűzoltóeszközöket szereznek be. A kőszegi az ország legrégebben, 1868-ban alapított önkéntes tűzoltó egyesülete, amely azóta folyamatosan működik, ma is csaknem száz tagja van. Az önkormányzati tűzoltóság tizenhét települést, közte három kisvárost, Kőszeget, Csepreget és Büköt látja el.
Huber László, a vasi kisváros polgármestere elmondta: egyszintes, tetőtér-beépítéses épületet terveznek ügyeleti központtal, öltözőkkel, irodával, oktatóteremmel és tárgyalóval, valamint befejezik a már részben megépült háromállásos nagy garázst és a szintén háromállásos másik garázst, amely mellett műhely és raktárak is segítik a tűzoltók munkáját.
Azzal, hogy a tűzoltóságot a piac mellől a Liszt Ferenc utcai önkormányzati ingatlanra költöztetik át - ott épül fel ugyanis az új tűzoltóbázis - a belvároshoz tartozó városmajori rész rendezése is lehetővé válik. Itt a mai kornak megfelelő piaci infrastruktúrát, valamint új parkolóhelyeket tudnak kialakítani - ismertette a polgármester.
A szentlőrinci Ifjúság útján felépült uszoda nemcsak a fiatalok úszásoktatását szolgálja, de a környéken élő úszni vágyók számára is lehetőséget kínál majd a sportolásra.
Több mint 8000 háztartás éves villamosenergia-szükségletének fedezésére elég energiát állítanak elő az országszerte átadott létesítményekben.