A Modern Városok Program keretében 13 utca és a hozzájuk kapcsolódó létesítmények újulnak meg részben vagy egészben, összesen több mint 1 milliárd forintból.
Miskolc önkormányzata nettó 1 milliárd és 2 millió forintos szerződést kötött utcáinak felújítására a Modern Városok Program keretében. A közbeszerzésen nyertes kivitelezők a Colas Út Zrt. és a miskolci Mento Kft. További ajánlattevők voltak a HE-DO Kft., a Duna Aszfalt Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft.
A kátyúzást, járdafelújítást, vízelvezetők és közművek felújítását, valamint autóbusz peronok és buszöblök átépítését is tartalmazó beruházás a következő területeket érinti:
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.