2019-re összesen 1000 négyzetméterrel, benne új raktárakkal és kutatószobákkal bővül a József Attiláról elnevezett intézmény.
A kormány a Modern városok program keretében 1,7 milliárd forinttal támogatja a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár felújítását - közölte Voit Pál, az intézmény igazgatója csütörtökön. A felújításra szánt forrásokat három évre elosztva kapja meg a könyvtár, az ütemezést a hétfőn megjelent kormányhatározatban rögzítették.
Az igazgató hozzátette, hogy az 1964-ben épült könyvtárban korábban csak kisebb felújítások történtek. A jelenlegi fejlesztés egy 2004-es nyertes tervpályázat újragondolása és mai igényekhez adaptálása. A jelenleg 1800 négyzetméteres intézmény közel ezer négyzetméterrel bővül.
A 2019-ig megvalósuló újjáépítés során tágasabbak lesznek az olvasóterek, a legkorszerűbb kölcsönzési rendszert vezetik be, új raktárakat és kutatószobákat építenek, valamint megteremtik a folyóiratok digitalizálásának lehetőségét.


A fejlesztés révén a létesítmény jelentősen csökkentheti külső energiaigényét.
Újjászületett Budapest egyik legismertebb panorámapontja, a Gellért-hegy csúcsán álló Citadella. Budapest ikonikus erődítménye a műemléki rekonstrukció után, az erődfalak megnyitásával három irányból is átjárhatóvá vált. A ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Market Építő Zrt. konzorciuma a történeti erődfalak helyreállítása mellett új közösségi -és kiállítótereket is kialakított.