Védőnői körzeteket és háziorvosi rendelőket, valamint a 79 települést kiszolgáló orvosi ügyelet épületét is felújítják.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), a zalai megyeszékhely polgármestere keddi sajtótájékoztatóján, a Köztársaság útján található háziorvosi rendelő előtt beszélt arról, hogy még 1994-ben indult Zalaegerszegen az a program, amelynek köszönhetően a városban mára minden háziorvosi körzethez önálló rendelő tartozik. A megyei jogú városok között is egyedülálló program keretében kialakított rendelők mára azonban megérettek a felújításra, ezért döntött úgy a város, hogy a 16,8 milliárd forintos területi operatív programjából 353 millió forintot fordít erre a feladatra.
Az egészségügyi alapellátás intézményei közül:
A felújítások helyi vállalkozások bevonásával már elkezdődtek, a tervek szerint 2018-ra fejeződnek be - tette hozzá a polgármester. A 353 millió forintos keretet nemcsak infrastrukturális felújításokra fordítják: a Magyar Orvosi Kamara helyi szervezetével egyeztetve eszközbeszerzést is támogatnak belőle.
Keretmegállapodással készíti elő nagyszabású fejlesztéseit a Budapest Airport.
Elkezdődnek az alapozási és építési munkák a Körszálló helyén: a nagygépes visszabontási szakasz lezárultával, mérföldkőhöz érkezett a The Icon by Marriott Residences Budapest beruházása. A Rózsadomb tövében olyan új toronyépület épül, amely megőrzi az egykori Körszálló jellegzetes hengerformáját és tömegarányait. A projekt műszaki hátteréről, kihívásairól, a szerkezetcsere okairól, az építészeti értékek továbbörökítéséről Balassa Lászlót, a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.