2024.10.05, Szombat
45 kilométernyi kerékpárúttal fűzik össze a Zselicség attrakcióit
kektura.click.hu

45 kilométernyi kerékpárúttal fűzik össze a Zselicség attrakcióit

MTI

2017.05.11. 15:15 - Antal Zsófia

2018 végére, 1,2 milliárd forintból jöhet létre nyolc Somogy megyei település összefogásában a térség értékeit bemutató új út.

Hirdetés

Nyolc zselici település elnyert TOP támogatásának köszönhetően mintegy 1,2 milliárd forintból megkezdődhet 45 kilométernyi kerékpárút tervezése és megépítése a Zselicségben - jelentette be Gelencsér Attila (Fidesz), Kaposvár és környéke országgyűlési képviselője csütörtökön a Somogy megyei Zselickislakon.

Kaposvár 15 milliárd, a város környéke pedig 4 milliárd forint TOP-forrásra pályázhat. Az utóbbi terhére nyújtotta be pályázatát a 8 kistelepülés (Szenna, Patca, Szilvásszentmárton, Zselickisfalud, Simonfa, Bőszénfa, Zselickislak, Zselicszentpál) több mint fél évvel ezelőtt.

Az új kerékpárút terveinek engedélyeztetése várhatóan 4 hónapig tart, az építkezés idén késő ősszel vagy jövő tavasszal kezdődhet és jövő év végére készül el. A munka során részben új betonutak létesülnek, de emellett régi utak felújítását és meglévő utakon kijelölést is jelent a projekt. Az út Kaposvárról indul és oda is érkezik vissza, miközben összefűzi a térség már meglévő attrakcióit: a szarvas-farmot, a falumúzeumot és a Csillagoségbolt-parkot.

 

A térségből a Balaton irányába is épülhet majd kerékpárút

Gelencsér Attila emlékeztetett, kormánydöntés született arról, hogy a Kaposvár-Szigetvár között megszüntetett vasút töltésén is kerékpárút épülhet. A hosszabb távú tervek szerint pedig ezek az utak idővel összeérnek és újabb kerékpárutak épülnek a Balaton felé, a 67-es úttal párhuzamosan is.

Bene Sándor (Fidesz-KDNP), Zselickislak polgármestere elmondta, a kerékpárutak bevezetnek majd minden településre, ahol kerékpáros pihenők, -szervizek, étkezési lehetőség és szállás is várni fogja az érkezőket. „Jelentős bevételt remélünk a kerékpáros-turizmustól” - tette hozzá. Nyitrai István (független), Bőszénfa polgármestere úgy fogalmazott: „minket elrejtenek a dombok a nagyforgalmú utakon közlekedők elől. A kiépülő kerékpárutakkal jobban be tudjuk mutatni az értékeinket.”

Mi épül?kerékpárútTerület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP)KaposvárPatcaSomogy megye

Hírlevél

Hirdetés