2026.08.12, Szerda
Ötéves indiai nagyberuházás első ütemét adták át Polgáron
illusztráció (infogroup.hu)

Ötéves indiai nagyberuházás első ütemét adták át Polgáron

MTI

2017.05.31. 17:14 - Antal Zsófia

A Hajdú-Bihar megyei településen 2021-ig tízezer négyzetméternyi gyártócsarnokot hoz létre az autóipari cég. Az első épület már elkészült, és rövidesen 40 embernek ad munkát.

Itt állíthatod be, hogy a Magyar Építők az elsők között legyen a Google találatokban!
hirdetés

Polgáron, az InfoGroup tulajdonában lévő ipari parkban fejlesztett az indiai Sona vállalatcsoport: 1,5 milliárd forintból építettek csarnokot. Az autóipari fémmegmunkálással foglalkozó cég 2021-ig összesen 4,2 milliárd forint beruházását tervezi Magyarországon, ennek első üteme a szerdán átadott üzem – közölte Sunjay Kapur, a cégcsoport elnöke szerdán.

Jelenleg 30 embert, két héten belül már negyvenet foglalkoztatnak itt; a létszám a beruházások végére eléri majd a százharmincat, az árbevétel pedig az évi 3 milliárd forintot – ismertette az elnök. A gyártási terület eközben tízezer négyzetméteresre nő.

Hozzátette: két németországi gyártóüzemük mellett a magyarországi a harmadik kovácsoló üzemük Európában, ahol összesen 1300 dolgozót foglalkoztatnak. A kovácsolási technológia globális piacán jelenleg 12 százalék a cégcsoport részesedése, öt éven belül ezt szeretnék megduplázni. A világ legnagyobb személykocsi- és tehergépkocsi-gyártóinak szállítanak kovácsolt alkatrészeket, de megtalálhatóak a gyártmányaik a különféle mezőgazdasági, építőipari eszközökben is, valamint az elektromos autógyártóknak is beszállítói.

Székely Ádám, az ipari parkot működtető InfoGroup Kft. ügyvezetője arról tájékozatott, hogy most átadott csarnok kialakítását a kormány 600 millió forinttal támogatta. 2002 óta 4 milliárd forintos beruházással 30 ezer négyzetméter összterületű csarnokrendszert alakítottak ki a betelepülő vállalkozásoknak – tette hozzá.

munkahelyekMi épül?autóiparüzemépítésPolgár

Hírlevél

hirdetés