A kilenc projekt során az épületekben előadótermek, kutatóhelyiségek és szálláshelyek, továbbá közösségi és kulturális terek jönnek létre.
Október végéig 133 millió forintos kormányzati támogatással felújítják a Művészetek Háza épületét Kőszegen. A kreatív város, fenntartható vidék elnevezésű KRAFT program keretében végzett munkákról a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) kommunikációs vezetője számolt be.
Németh Szilárd elmondta, az épületben több új funkciójú helyiséget alakítanak ki: a belépő-fogadóterem mellett a földszinten öt kutatószoba és irodák kapnak helyet, a pincében pedig egy tárgyaló-előadóterem, irattár és szerverszoba létesül.
Hozzátette: a felújítást követően a műemlékvédelmi oltalom alatt álló épület hasznos alapterülete 285 négyzetméter lesz. Az építkezés során a műemlékvédelmi szabályok betartásával megoldják az épület külső vízszigetelését, átalakítják a tetőszerkezetet és elvégzik a teljes közműcserét is.
Németh Szilárd közleményében emlékeztetett arra: a magyar kormány két különböző határozatban írta elő Kőszeg leromlott állapotú történelmi belvárosában található patinás épületek teljes rehabilitációját:
az Öregtorony (másik nevén Zwinger),
az Európa Ház,
a Művészetek háza,
a Festetics-palota,
a Bálház,
a sgraffitós ház,
a bencés rendház,
a volt MÁV Gyermekotthon,
valamint a kőszegi zsinagóga újul meg.
Az épületekben előadótermeket, kutatóhelyiségeket és szálláshelyeket biztosítanak majd a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete oktatási és tudományos kutatási tevékenysége számára, továbbá közösségi és kulturális tereket hoznak létre.
Az első nagy csomópont építésével elkezdődött Debrecen keleti városrészének eddigi legnagyobb útépítési beruházása. Több szakaszban, összesen 10 kilométer hosszú közlekedési folyosót építenek meg.
Budapest és Győr irányába is lehetővé válik a fel- és lehajtás a Biatorbágynál épülő csomópont átadása után, amely az M1-es autópálya bővítésével épül. Képeken is megmutatjuk, hol tartanak a munkálatok.