A magyar és a szerb állam először 2013-ban állapodott meg több határátkelő fejlesztéséről, közülük utolsóként valósul meg a bácsszentgyörgyi projekt.
A kiskunhalasi Modinvest Építőipari-Beruházó és Kereskedelmi Kft. építheti a Bácsszentgyörgy és Hadikfalva (Rastina) közötti átkelőt a szerb határon. Az 589 millió forintos Bács-Kiskun megyei zöldmezős beruházás során kialakítanak egy 400 négyzetméteres főépületet és fedett vizsgálati helyeket építenek fel a be- és kilépő oldalon is, összesen 390 négyzetméteren.
Az átkelőt a határ minkét oldalán kétszer egysávos úttal kapcsolják be a közlekedésbe, a magyar részen a Modinvest 2850 négyzetméternyi aszfalt útburkolatot, 1100 négyzetméternyi aszfalt járdaburkolatot és 525 négyzetméternyi beton útburkolatot alakít ki.
Szerbia és Magyarország között 2013-ban még csak öt helyen lehetett átlépni a határt, szemben a Nyugat-Európában megszokott 2-3 kilométerenkénti határátkelőkkel. Ekkor állapodott meg a magyar kormány szerb partnereivel két új átkelő megépítéséről és a röszke-horgosi komplexum felújításáról. Ásotthalomnál még ugyanabban az évben megnyílt az átkelő, 2015-ben átadták a felújított röszkei épületeket, idén pedig megkezdődhet a munka a bácsszentgyörgyi határnyitáson is.
A három épületben húsz lakást alapítanak ki; a földszinten pedig a közösségi terek, illetve az igényeknek megfelelő szolgáltatóegységek működnek majd.
Mindössze kilenc hónap alatt építette fel az 5300 négyzetméteres gyártócsarnokot a Weinberg.