2024.04.18, Csütörtök
Történelmi felújítást kap Miskolc évszázados turisztikai attrakciója

Történelmi felújítást kap Miskolc évszázados turisztikai attrakciója

mti, magyarepitok.hu

2017.08.01. 10:13 - Hegedűs Gergely

A város az egyik leglátogatottabb turistacsalogató eszközét teszi rendbe a lillafüredi kisvasút felújításával.

Hirdetés

Korhűen újítja fel a Lillafüredi Állami Erdei Vasútat üzemeltetője, az Északerdő Zrt. A társaság tájékoztatása szerint a beruházás fő célja a vasúti pálya és a járműállomány átfogó felújítása, korszerűsítése. A projektet az teszi lehetővé, hogy a kormány a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztéséről szóló határozatában a lillafüredi kisvasút felújítását is támogatja.

A közleményben az áll, a támogatás történelmi pillanat a kisvasút életében, hasonló volumenű felújításra a vonal 1920-as megnyitása óta, azaz csaknem száz éve nem volt lehetőség. „Az ország egyik legnépszerűbb és legnagyobb forgalmú kisvasútjának utasai egy korhűen felújított, üzembiztos működésű erdei vasút szolgáltatásait élvezhetik majd” – áll a tájékoztatóban. Az Északerdő Zrt. arra is kitért, hogy a kisvonat jelenleg Miskolc egyik leglátogatottabb turisztikai attrakciója. „A régóta várt beruházásnak köszönhetően remélhetőleg tovább növekszik majd a térségbe irányuló idegenforgalom is."

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerdán közölte, hogy újraosztották a tavaly decemberben a kisvasutak turisztikai célú fejlesztésére jóváhagyott 10 milliárd forintot. Elmondta, az elmúlt évtizedekben alig jutott forrás a kisvasutak karbantartására, a járművek elhasználódtak, beavatkozás nélkül balesetveszélyessé válhatnának, ezért döntött a kormány a 10 milliárd fejlesztési forrásról. A turisztikai vonzerőt jelentő fejlesztésektől az utasszám további növekedését várják.

A magyarországi 21 kisvasúton 2016-ban 1,38 millióan utaztak, ami az előző évhez képest 14,8 százalékos növekedést jelentett.

2016 előtt összesen 2,7 milliárd forint értékben újultak meg kisvasutak: ez hét uniós projektet jelent, amelyek közül ötről - például a lillafüredi, a szilvásváradi és a Börzsönyben épült erdei vasútról - 2010 előtt született döntés.

Mi épül?vasútfejlesztésMiskolcerdei kisvasutakLillafüred

Hírlevél

Hirdetés