600 millió forintos EU-támogatásból építenek szürkemarha-tenyésztő telepet, és állítják helyre a szikes sztyeppék és mocsarak vízgazdálkodását.
A Mezőkövesd közelében elterülő Montág-pusztán komplex állattartó telepet építenek, mellyel a puszta legeltetéssel történő kezelését, fenntartását és hosszú távú megőrzését biztosítják – mondta el Dr. Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park (KMNP) igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján Szarvason. Emellett egy másik fejlesztéssel a Békés megyei puszta vízi világának egyensúlyát segítik megtartani. A két projekt közös költsége 600 millió forint, amit az Európai Unió finanszíroz.
Az 540 millió forintos projektben egy 1280 négyzetméter alapterületű, három oldalról zárt istálló-rendszert és egy hozzá csatlakozó 4000 négyzetméteres karámrendszert építenek fel, melyek 700 magyar szürkemarhának adnak majd otthont. Kialakítanak egy 320 négyzetméter alapterületű kiszolgáló épületet is, melyet az állatok gondozását végző alkalmazottak használnak majd. A létesítményben szervestrágya tároló, csurgalékvízgyűjtő akna, szikkasztó árok rendszer és tetemtároló is lesz.
A projektben a KMNP már meglevő állatállományának bővítésével Csongrád megye legnagyobb szürkemarha tenyészállományát hozzák létre, amelyet génbankként is fel lehet használni.
A beruházás másik, 60 millió forintos részében a békés megyei Tótkomlóson a puszta eredeti vízháztartását állítják helyre, hogy a tavaszi vízborítást biztosítani tudják. A 881 hektárnyi pusztát érintő beruházás keretében két új műtárgyat és három átjárót építenek fel, és részlegesen elzárnak több csatornaszakaszt is.
A vasútállomás átépítésével, új buszpályaudvarral és parkolókkal alakíthatja ki a közlekedési csomópontot a Generál Mély- és Magasépítő Zrt.
Egy óriásberuházást dokumentálni mindig különleges élmény, kiváltképp, ha olyan perspektívából lehet bemutatni, amilyenre korábban nem volt lehetőség. A Paksi Atomerőmű feletti légtérzár miatt a Radnóti-vers sorai esetünkben kissé sántítanak: mi nem repülő-, hanem emelőgéppel emelkedtünk az atomerőmű-építkezés fölé. A látvány így is lélegzetelállító volt.