Az idén kezdődő belső felújítás után jövőre a homlokzat, majd azután a nyugati kapu restaurációja kerül sorra, a projektet komoly régészeti kutatás is kíséri.
Három év alatt több mint kétmilliárd forintot fordít a 800 éves jáki templom teljes felújítására a kormány - mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a Vas megyei településen.
V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy 2013-ban 150 millió forintos kormányzati támogatásból a jáki templom homlokzati részét már sikerült megújítani. A kormány nemrég a templom teljes restaurálásról döntött. Ismertetése szerint a támogatást három évre elosztva kapja a szombathelyi egyházmegye. Már az idén elkészül a részletes felújítási program, elkezdődik a templombelső régészeti feltárása, és a restauráláshoz is hozzáfognak a szakemberek.
Jövőre befejeződik a belső tér felújítása, helyreállítják a teljes külső homlokzatot, és felépül mintegy 300 millió forint értékben egy látogatóközpont is. A harmadik évre marad a templom nyugati kapujának teljes restaurálása, illetve a templom környékének rendbetétele.
Rátkai László jáki plébános elmondta: a felújítás során komoly régészeti kutatás zajlik majd a 13. századi román stílusú templom belsejében, megtalálhatják akár az egykori Ják nemzetség és a templomot alapító bencés szerzetesek földi maradványait is.
Soltész Miklós a térségben zajló további templomfelújításokról szólva kiemelte, hogy a szentgotthárdi Nagyboldogasszony templom felújítása 550 millió forintos támogatással valósulhat meg, illetve a közeljövőben megújul a magyar és osztrák határ közvetlen közelében lévő rönöki templom is.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.