A Fejér-B.Á.L. és a Magyar Építő konzorciuma alakítja ki Velencén az egyetem több mint 3000 négyzetméteres oktatási centrumát egy korábban üdülőnek használt épületből.
Elrajtolhat a Testnevelési Egyetem Velencei-tó közelében épülő új létesítményének építkezése, melyre szeptemberben írták ki a pályázatot – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A mintegy nettó 1,2 milliárd forintos projektet a Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Magyar Építő Zrt. kivitelezik, a beruházás során a Tóbíró közben fekvő korábbi KNEB-, illetve ÁSZ-üdülőt építik át.
A fejlesztés során összesen 3180 négyzetméteren újítják fel és építik át az ingatlant. Az oktatóépületben többek között
Emellett elbontják a korábban használt garázsépületet és 40 férőhelyes új parkolót alakítanak ki.
A beruházás szerepelt a TE új kampuszának forrást biztosító 2016 szeptemberén meghozott kormányhatározatban is, akkor új vízisport-telep és rekreációs központ létrehozását jelölte meg célként a Magyar Közlöny.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.
A KÉSZ Csoport kivitelezi a Flex autóelektronikai fejlesztését, mely a ZalaZONE-nal együttműködésben valósul meg.