A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen három fázisban alakítják ki az új üzemet, az első szakasszal már jövőre végeznek.
250 új munkahelyet teremt a magyar Kontaset Kft. és a kínai T&S Communication Ltd. közös cserkeszőlői beruházása – derült ki a gyárépítkezés alapkőletételén. A Jász-nagykun-Szolnok megyei község ipari parkjában 1,2 milliárd forintból felépülő beruházás részben az Európai Unió támogatásával valósul meg.
A három szakaszos fejlesztés első üteme várhatóan jövőre befejeződik, a második 2020-tól 2021-ig tart, a végső fázis pedig 2022-ben ér véget. Az új üzemben fejlett optikai kábeleket és csatlakozókat állítanak majd elő.
Az új üzemcsarnokot a fenntartható ökologikus építészet szellemében építik fel, az elektromos energia jelentős részét napelemekből, a fűtési energiát pedig geotermikus energiából nyerik majd – mondta el az eseményen Vang Ja-csün, a T&S Communication vezérigazgatója.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.