Új versenymedence és kültéri medence is épül a nagyszabású beruházásban.
Zalaegerszeg fedett sportuszodával gazdagodik a Modern Városok programban a régi épület elbontásával – írtuk meg 2016-ban. Most kiderült, hamarosan megkezdődhet a fejlesztés, miután a tervek már elkészültek és a kivitelezőt keresik. Az uniós közbeszerzési adatok és a tervező Technical Planning and Supervision Consulting Hungary Kft. adatai szerint a fejlesztés alatt is folyamatosan biztosítják az úszás lehetőségét a helybeli sportklubok és lakosok számára.
A fejlesztés első ütemében építenek egy új kültéri medencét, illetve beüzemelik az azt működtető uszodatechnológiát is. Ezek után kerül sor a régi épület elbontására, majd pedig egy új, letisztult karakterű uszodaközpontot adnak át. Ebben az épületben fogják kialakítani a mintegy 1260 négyzetméteres felületű versenymedencét és a 174 négyzetméteres tanmedencét is. A sportuszoda teljes, több mint 1850 négyzetméteres vízfelülete e mellett egy 10 négyzetméteres merülőmedencéből és a 406 négyzetméteres külső medencéből áll majd össze.
A helyszíni adottságoknak megfelelően L-alakban kialakításra kerülő uszodaépület pinceszintje, földszintje és emelete vasbeton CFA cölöp- és síkalapozással készül el. A versenymedencét egy 38,15 méter fesztávú acélrácsos háló fogja biztosítani. A munkálatok során elkészül majd egy 364 négyzetméteres strandépület is.
A beruházában Zalaegerszeg egy 1100 méter mélyre fúrt termálvízkuttal is gazdagodik, illetve a létesítményben kialakítanak egy 250 méter mély hidegvizes kutat is. A régi rétegvizes kutat ugyanakkor felszámolják.
Mintegy 8 milliárd forint értékben, barnamezős beruházásban. A befektető cég tulajdonosa szintén székely.
Pécs öt városrészben - a lakosság kéréseit figyelembe véve - végezte el a gyalogátkelőhelyek átfogó fejlesztését. A munkálatokkal megbízott STRABAG a balesetveszélyes pontokon, valamint iskolák és gyárak közelében alvállalkozók bevonásával létesített új, biztonságos zebrákat.