A 16 ezer négyzetméteres Balance Hall kivitelezését már el is kezdték a fővárosi Váci úti irodafolyosón, a munkálatokkal várhatóan a jővő év őszre készülnek el.
Folytatja az építkezést a Balance Office Parkban a CPI Hungary Kft. Az ingatlanberuházó Váci úti irodakomplexumában novemberben átadta a Balance Loft épületét, amellyel befejeződött a fejlesztés második üteme. A létesítményben modern szolgáltatóközpontot is kialakítottak, melynek többek között része a Balance market, a Balance étterem, a Loft kávézó is.
Most a centrum építkezésének harmadik ütemében 16 ezer négyzetméterrel bővül a bérbeadható terület – derül ki a vállalat sajtóközleményéből. Az új Balance Hall irodaközpont a Fitout Zrt. kivitelezésében épül fel, a munkálatok már el is kezdtek és a tervek szerint 2019 őszére ér véget.
Az épület kialakításánál külön figyelemmel lesznek arra, hogy a már használatban levő 3000 négyzetméteres zöldterületi részhez megfelelő kapcsolatot alakítsanak ki. Az A kategóriás irodatömb környezettudatos BREAAM Very Good minősítésének megszerzése is folyamatban van.
A tervek szerint már az idén visszaadhatják a forgalomnak Újpesten a Pozsonyi utca és az István út egyes felújított szakaszait. A kivitelezést végző HE-DO tájékoztatása szerint a tervezett határidőhöz képest korábban befejeződhet az útpálya felújítása.
Mezőkövesd 20 hektáros iparterületén 1200 m2-es ipari üzemcsarnok épülhet a feltételes közbeszerzés szerint - hozzá tartozó épületgépészeti és egyéb infrastruktúra kialakításával.