A közel 1 milliárd forintos, vágányzár mellett megvalósuló projekt tartós megoldást nyújt majd a 20-as vasútvonal hibáira.
Megújul a MÁV Zrt. 20-as számú vasútvonala a budapesti székhelyű Vasútvill Kft. kivitelezésében. A nettó 998 millió forintból megvalósuló projekt kiemelt célja az alépítményhibás, s emiatt a forgalombiztonságot veszélyeztető szakaszok átépítése, valamint a bevezetésre került sebességkorlátozások felszámolása, a további állagromlás megakadályozása mellett.
A felújítással érintett szakaszok a Veszprém-Herend, illetve a Szentgál-Városlőd-Kislőd közti pálya hibás részei. Mindkét érintett szakaszon jelenleg 40 km/h lassújel van érvényben, melyet a karbantartások ellenére sem lehet feloldani, tartós megoldásra van szükség.
A közbeszerzési értesítőből kiderül, hogy a kivitelezéshez a 20. számú vasútvonal érintett szakaszainak teljes kizárására van szükség, ezért idén június 18. és augusztus 31. között vágányzár lesz érvényben.
A Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskola felújításához keresik a kivitelezőt Sümegen.
A BUILD IT Mérnökiroda Zrt. nyerte el a gyömrői Fekete István Általános Iskola újjáépítésére kiírt közbeszerzést. A nettó 7,65 milliárd forint értékű beruházás keretében egy 37 oktatási helyiséget és két tornatermet magában foglaló, korszerű iskola épül a meglévő épületek helyén.