Javarészt szocialista stílusú épületből varázsolt modern egyetemi táncművészeti központot a Laterex. A projekt hátterét Polgár Sándor, a cég termelési igazgatója mutatta be egy interjúban.
A Laterex számtalan alkalommal dolgozott a Táncművészeti Egyetem idén átadott új központjához hasonló vasbeton szerkezetű épületeken. Erre a szakmai háttérre alapozva a tanárok és művészek menet közben felmerülő kéréseinek, átalakítási igényeinek is teljes mértékben eleget tudtak tenni - írta le az építkezést lapunknak Polgár Sándor, a kivitelező termelési igazgatója.
Az új centrumot egy régi épületegyüttes átépítésével alakították ki:
A fejlesztés során 2637 négyzetméteren többek között 6 tánctermet, 4 tanteremet, 9 vendégszobát, illetve öltözőket, irodákat és közösségi helyiségeket adtak át.
„A magyar balettoktatás új központjának kialakításakor szorosan együtt dolgozott a kivitelező Laterex Építő Zrt., a tervező Studio In-Ex Kft. és az egyetem vezetése” – hangsúlyozta Polgár Sándor. „Az egykori irodaépület egyes elemei műemlékvédelmi jelentőségét figyelembe kellett venni, miközben a legmodernebb technológiákat szerelték fel a tömbben, hogy elláthassa az új feladatát.”
A javarészt szocialista stílusú épületet alaposan átalakították: „új erkélyeket, teljesen új loggiákat alakítottunk ki, ez nagyon felélesztette a házat” – emelte ki a vezető. A régi szocialista műkő helyét világos, modern új burkolat vette át. „A szemünk előtt öltözött 21. századi ruhába az előző rendszer stílusait viselő épület.”
Polgár Sándor többször is kifejtette: pozitív élmény volt az egyetemmel és a tervezővel együtt dolgozni. „Amikor a terven látja az ember a tánctermeket, az nem mond túl sokat. Aztán amikor a valóságban belépünk egy ilyen nagy, színpaddal, vagy táncparkettel felszerelt térbe, akkor megértjük, miért is ilyen fontos.”
Az egyetem vezetősége külön figyelemmel kísérte a beruházást. „Hetente voltak bejárások, a rektor szinte minden reggel itt kezdte a napját, láthatóan sajátjának érezte az építkezést” – mondta el a szakember. Ennek megfelelően a Laterex és az In-Ex rutinját számos alkalommal bevethette kisebb újratervezéseknél, a munka átütemezésénél. „Volt, hogy gyors reakcióval kellett tanterem helyett öltözőt kialakítani.” A beruházó képviselői akkor tudták igazán megmondani, hogyan lehet a legjobb az épület, amikor saját szemükkel látták a munkálatokat.
Ezek a változtatások nem jelentettek problémát – nem véletlenül hangsúlyozták az átadón a két vállalat munkájának minőségét.
„Amikor az ember már a századik házát építi, nem a betonszag jelenti az igazi örömöt, hanem az értékteremtés, az értékes emberekkel való közös munka.
Meghatározó élmény országos ismertségű művészekkel együtt dolgozni.”
Szabó Ákos
Kávézót, üzletet és irodákat alakítanak ki az új fogadóépületben, melynek hűtés-fűtését hőszivattyús rendszerrel biztosítják majd.
Elbontották a Teréz körúti homlokzat előtti, gyalogos forgalmat akadályozó védőtetőt, így már zavartalanul látható az épület főbejárat felőli része.