Többek között a Palatinust és a Széchenyit is korszerűsítik, öt intézményben napelemeket is felszerelnek.
Energiatakarékossági átalakításon esik a főváros 6 gyógyfürdője – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) támogatásával megvalósuló beruházások során érintett intézmények
A Széchenyi kivételével mindegyik szabadidőközpontban napelemeket szerelnek fel, több intézményben nyílászárókat cserélnek le korszerűbb változatokra, a pesterzsébeti, a csillaghegyi és a Dandár-fürdőben pedig hőszivattyút alakítanak ki. Emellett javítják a létesítmények hőszigetelését is.
A Magyarországon zajló, a fővárost különösen is érintő turisztikai fellendülésből jelentősen profitáló fürdők költséghatékonyságát tovább növelik majd az uniós támogatással megvalósuló energetikai fejlesztések. A zöld beruházások emellett csökkentik a létesítmények károsanyag-kibocsátását is.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.
A Szekszárdi Járásbíróság a Szekszárdi Törvényszék közvetlen közelébe, a Béla király tér 4. szám alatti egykori büntetés-végrehajtási intézet épületébe költözne.