16 milliárd forintnyi forrást különítettek el kormánydöntéssel az Etelka sori beruházásra.
Megvannak a források a szegedi versenyuszoda fejlesztéséhez, miután a Magyar Közlönyben megjelent: idén 4, jövőre pedig 12 milliárd forintos támogatást biztosít a kormány a beruházás megvalósítására – írja a delmagyar.hu.
A két éve tervezett beruházás a Modern városok program szegedi projektsorozatában valósul meg, a finanszírozás kétharmada hazai, a fennmararadó része pedig uniós forrásból származik. A kivitelezés a lap információi szerint még az idei nyáron elkezdődik és a tervek szerint 2019 végéig fog tartani.

A Szeged városközpontjától keletre fekvő Etelka soron felépülő fedett uszoda nettó alapterülete több mint 13 ezer négyzetméter lesz, nem csupán a versenyúszásra, hanem a szabadidő eltöltésére is lehetőséget fog nyújtani. A négyszintes létesítményben többek között kialakítanak
Emellett egy 1163 fős lelátót, valamint konditermeket és irodahelyiségeket is átadnak, illetve az épület működtetéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztések megvalósítására is sor kerül.









A Leier egyik legnagyobb előnye, hogy komplett, működőképes rendszermegoldásokat kínál, amelyek pontosan tervezhetővé teszik az építkezést időben és költségekben egyaránt.
A „KE-VÍZ 21” zRt. kivitelezésében megvalósult egyetemi beruházás célja egy korszerű, energiahatékony oktatási környezet kialakítása.