2024.04.20, Szombat
Teljes felújítást kapott a ferihegyi kifutópálya
illusztráció

Teljes felújítást kapott a ferihegyi kifutópálya

infostart.hu

2018.06.29. 07:43 - Hegedűs Gergely

A rekonstrukciót a repülésbiztonság indokolta, a több mint 30 éves 1. futópálya betontáblái eddig bírták a gépek okozta terhelést.

Hirdetés

Befejeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. futópályájának műszaki átvétele – írja az infostart.hu. A beruházásban a pálya középső, 1400 méter hosszú szakaszán végezték el a beton teljes cseréjét. A munkák miatt idén március 12-én ideiglenesen le kellett zárni a futópályát a forgalom elől.


Egy éve egy ugyanilyen beruházás zárult

Az 1. futópálya felújítása több lépcsőben valósul meg, tavaly júniusban adták át a Budapest Airport előző beruházását. Ennek során 1,65 millió euróból (500 millió forintból) a futópálya Vecsés felőli végének 900 méteres szakaszát tették rendbe.

A rekonstrukcióra elsősorban a repülésbiztonság fenntartása miatt van szükség, ugyanis a több mint 30 évvel ezelőtt épített futópálya betontáblái, illetve az alapozás mostanáig bírták a fel- és leszálló gépek jelentette terhelést.

 

A kiszolgáló háttér is előrébb lépett

A most befejezett projektben a beton cseréjével párhuzamosan végrehajtották a fénytechnikai rendszerek korszerűsítését. A szakemberek 160 lámpatestet és közel 90 fénytechnikai aknát cseréltek ki és építettek át a legújabb európai szabványok szerint. Emellett kicseréltek 300 kilométernyi elektromos vezetéket, amelyeken keresztül a futópálya lámpasorai kapják az elektromos energiát.

A pályafelújítással egyidőben új műszeres leszállító berendezést (ILS) kapott a futópálya.


További projektek

A ferihegyi repteret további beruházások is fejlesztik:

  • a KÉSZ Zrt. kivitelezésében hamarosan elkészül a 2B terminál új utasmólója, 5-6 millió utassal növelve a kapacitást;
  • a meredeken bővülő utasforgalmat kiszolgálva megépül egy új terminál, a 2A terminál mellett, Vecsés irányában elhelyezve.

 

 

Mi épül?VecsésLiszt Ferenc repülőtérFerihegy

Hírlevél

Hirdetés