Az első megrendelő külföldről érkezett és három autóval vette birtokba a Duna Aszfalt és a Szabadics Zrt. által kivitelezett pályákat.
Még be sem fejeződött teljesen az építkezés, máris megérkezett az első külföldi megrendelő a zalaegerszegi tesztpályára. A tesztelő kiléte nem ismeretes, azonban az igen, hogy a Duna Aszfalt és a Szabadics Zrt. által kivitelezett nagysebességű kezelhetőségi pályát és a dinamikus felületet próbálta ki és elégedetten távozott – derült ki az MTI híréből.
Az Autóipari Próbapálya Zala (APZ) Kft. által üzemeltetett kezelhetőségi pálya 2032 méter hosszú, többszörösen ívelt szakasza 12 méter széles, amelyet 20 méter széles kavicságy vesz körbe, ahol az esetleg kisodródó járművek lefékeződnek. A kanyarokat 120 kilométeres sebességgel vehetik be a járművek.
Hamar Zoltán, az APZ műszaki vezetője az MTI-nek elmondta: a héten három járművel érkezett első megrendelőjük elégedetten nyilatkozott a pályáról, a következő időszakra pedig már további tíz járműipari cég jelezte igényét. A többségében német és osztrák cégek nevét nem közölhetik, így csak annyit árulhatott el róluk, hogy autógyárakról, illetve olyan beszállítókról van szó, amelyek komplett járműegységeket állítanak össze.
A ZalaZone már használatba vett szakaszain elsősorban a futóművet, a fékrendszert és a kormányszerkezetet tudják vizsgálni a megrendelők, az egyenes szakaszon pedig akár 200 kilométeres sebességre is gyorsulhatnak.
A műszaki vezető hozzátette, hogy a jövő héten érkező következő tesztpartnerük tíz jármű próbáját végzi majd Zalaegerszegen.
Az összesen 42 milliárd forintos projektben többek között az önvezető autók egyre jelentősebb és a jövőben várhatóan még nagyobb szerepet kapó kutatási területének hazai infrastruktúráját alakítják ki. Az állami beruházást felügyelő kormánytisztviselők korábban hangsúlyozták: a világ legnagyobb 20 járműipari beszállítójából 15 jelen van Magyarországon, az épülő létesítmény iránt pedig jelentős az érdeklődés.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.
Az M1-es autópálya bővítése összesen 11 csomópont korszerűsítését foglalja magában. Óbaroknál két új körforgalmat alakítanak ki, az új felüljáró forgalomba helyezését követően pedig elbontják a jelenlegi hidat.