Az orvosi egyetem Egészségtudományi Karának a fővárosi palotanegyedben induló fejlesztése során egy melléképületek által elfoglalt, illetve parkolásra használt foghíjon alakítanak ki egy 5 emeletes tömböt.
Hamarosan megkezdődhet a budapesti Semmelweis Egyetem (SOTE) Egészségtudományi kari központjának építkezése, az intézmény várhatóan mintegy 2,2 milliárd forintból bővülhet ki – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A belső VIII. kerületi központú található kar felelős többek között az egyetem
képzéseiért. Emellett ide tartozik a Heliojiang Kínai Orvostudományi Egyetemmel közös hagyományos kínai gyógyász képzés is.
A most megjelent adatok szerint az építkezés a Studio Fragment Kft. korábban elfogadott tervei alapján zajlik majd le. A 2016-ban első díjat nyert pályamű elfogadásakor akkor a bíráló bizottság az új épületrész homlokzati kialakításával kapcsolatban kért még fejlesztést.
A 2016-os tervezési és mostani kivitelezési pályázati adatok szerint Vas utca 17. és a szomszédos Szentkirályi utca között fekvő területen több ütemben kiépült oktatási épületet bővítik majd ki. A munkálatok során a telek északkeleti részén található parkolóterületként használt helyszínen, illetve több egyemeletes raktár és portai épület lebontásával teremtik meg az építkezési helyszínt a beruházás első ütemében. Itt
Az új épületben egyetemi előadókat, tantermeket, demonstrációs termeket, illetve ezek kiegészítő helyiségeit alakítanak ki.
A Studio Fragment pályázata a Palotanegyed hagyományos épületei és mai korszerű építkezés közötti egyensúlyt igyekezett megtalálni az új utcai homlokzat kialakításakor, az udvari oldalon nyitott, kerámiaborítású üveghomlokzatot terveznek.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules, a Market építette fel a komplexumot.