A több mint nyolcezer férőhelyes fővárosi sportlétesítményt a WHB és a Pharos 95 építik fel.
A Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft. építik az új Bozsik Stadiont. A Nemzeti Sportközpontok által kiírt közbeszerzés nyertesei a sportlétesítményt nettó 11,8 milliárd forintból kivitelezik Budapest 19. kerületében; a szerződést december 6-án kötötték meg.
A közbeszerzési értesítőből kiderül, hogy a stadiont az UEFA Category 4-es, és az MLSZ I. osztály „A” kategóriának megfelelően kell felépíteni a Puskás Ferenc utca 1-3. alatti, több mint 70 ezer négyzetméteres telken. A tízezer négyzetméteres játéktérrel rendelkező stadion minimum nyolcezer fő befogadására lesz képes a fedett lelátókon. Tartozik majd hozzá továbbá:
A fejépületben kapnak helyet a sporttechnológiai területek, a VIP helyiségek, a fő kamera- és közvetítő állások, valamint a gépészeti terasz. Az épített pályavilágítás alkalmas lesz HD minőségű közvetítésekhez. A vendégszurkolók bejutását a MÁV vasúti pályaja fölött építendő acélszerkezet biztosítja majd.
Ahogy 2016-ban már az ajánlati felhívásból kiderült, a kivitelezőknek 1300 előregyártott vasbeton elemet, 670 tonnányi acélszerkezetet és 2700 köbméter monolit vasbeton szerkezetet kell majd beépíteniük.
Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés a több mint 110 éves Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda felújítási programját. Kiírhatják a közbeszerzést az első, három milliárd forintot meghaladó ütem kivitelezésére.
Két közbeszerzési eljárás is jelzi, hogy nagy átalakulás küszöbén áll a légikikötő és annak környezete. Az egyik tender eredményeként épület-, építményszerkezeti és infrastrukturális tervezési feladatokra kötött keretmegállapodást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég. Egy másik eljárásban kivitelezőt keresnek a reptérhez vezető út- és az ahhoz kapcsolódó teljes közműhálózat átépítésére.