A Westbau és a Fejér-B.Á.L. munkájával modern épületet alakítottak ki a többek között orvosi és kutatási radioaktív hulladékot kezelő püspökszilágyi tárolóban, a teljes fejlesztés jövő év közepére ér véget.
Jelentős fejlesztést hajtanak végre a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. (RHK) püspökszilágyi telephelyén, ahol a kutatási, orvosi és mezőgazdasági tevékenységekből származó sugárzó hulladékot fogadják be. Az RHK nemrég tájékoztatott a helyszínen zajló kapacitásnövelési, illetve a tárolási biztonság fejlesztését célzó projekt előhaladásáról: egy épületet már átadtak, a teljes beruházás pedig jövő nyáron zárulhat le.
A több mint 40 éve megbízhatóan működő központban a West Hungária Bau Kft. és a Fejér-B.Á.L. Zrt. közösen végez el egy nettó 836 millió forintos projektet a közbeszerzési adatok szerint. A jelenleg is zajló beruházás során egy új csarnokot és a működtetéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztéseket építik ki.
A tároló és feldolgozóépület már kialakították, a teljes beruházást pedig a jövő év közepén fogják befejezni – derül ki az RHK nemrég kiadott közleményéből. A két vállalat a projektben vállalta tervezési feladatok ellátását is, illetve a fejlesztés részeként többek között
Továbbá a központban darupályával, teljes elzárási rendszerek kialakításával és sugárvédelmi ellenőrző rendszerrel is védik a radioaktív hulladékkezelés biztonságát, illetve közműfejlesztési és egyéb infrastrukturális munkát is végeznek.
Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés a több mint 110 éves Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda felújítási programját. Kiírhatják a közbeszerzést az első, három milliárd forintot meghaladó ütem kivitelezésére.
Két közbeszerzési eljárás is jelzi, hogy nagy átalakulás küszöbén áll a légikikötő és annak környezete. Az egyik tender eredményeként épület-, építményszerkezeti és infrastrukturális tervezési feladatokra kötött keretmegállapodást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég. Egy másik eljárásban kivitelezőt keresnek a reptérhez vezető út- és az ahhoz kapcsolódó teljes közműhálózat átépítésére.