A létesítmény több mint 410 millió forintból valósult meg, aminek részeként kialakítottak egy közel 400 négyzetméteres, két méter mélységű nagymedencét is.
Január végéig tart a próbaüzem a néhány hete átadott törökszentmiklósi tanuszodában, mely a Hanley Service Kft. kivitelezésében épült meg több mint 410 millió forintból. A beruházás költségeihez az önkormányzat a telek vásárlásával és közművesítésével, továbbá parkoló és kerítés építésével járult hozzá, összesen csaknem 60 millió forinttal. A létesítmény építtetője és üzemeltetője a Nemzeti Sportközpont.
A jelenleg zajló terheléses próbaüzem idején tanórai keretek között a gyerekek használhatják az uszodát, amely január végétől a lakosság és minden úszni vágyó számára is elérhető lesz.
A tanuszodában egy 375 m2-es, 1,9 méter mély nagymedence és egy 50 m2-es, 0,8 méter mély kismedence található.
A létesítményt Horváth András törökszentmiklósi testnevelő tanárról nevezték el, akinek fényképét és az életútjáról szóló ismertetőt az uszoda belső falán helyezték el.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.