Előrelépés történt a Dél-Pestet, Észak-Csepelt és Dél-Budát összekötő 2x3 sávos híd megvalósításának tervezési fázisában.
Megtörtént a szerződéskötés az Új Duna-híd tervezéséhez kapcsolódóan a beruházó KBBK (Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.) és a nyertes tervpályázók között. Amint azt tavaly megírtuk, a pályázaton az első helyezést a holland Van Berkel en Bos U.N. Studio B.V. és a brit Buro Happold Consulting Engineers P.C. közös pályamunkája nyerte el összesen 17 magyar és külföldi tervező nevezése közül.
Mostanra az is kiderült, hogy a tervezési és a hozzá kapcsolódó feladatokat tartalmazó szerződést közel 13 millió euró, tehát több mint 4 milliárd forint értékben kötötték meg - derül ki az uniós közbeszerzési adatokból.
A híd megvalósulásának jelenlegi fázisában az alábbi feladatokat hajtják végre:
Csepel és Budapest 1950-es egyesülése óta, tehát már közel 70 éve, nincs a városhatáron belül közvetlen összeköttetés a budai kerületek és a XXI. kerület között. A Megyeri híd 2006-os átadását követően most a főváros déli részén hozzák létre az új hidat, ami összeköti majd Dél-Pestet, Észak-Csepelt és Dél-Budát.
A villamospályát is tartalmazó, 2x3 sávos híd megépítése a budapesti infrastruktúra szempontjából szükségszerű, és számos előnnyel jár majd, többek közt kapcsolatot teremet a külső kerületek között, radikálisan javítva ezek megközelíthetőségét. Ezen felül az Új Duna-híd naponta 55 ezer autóval tehermentesíti majd a belváros túlzsúfolt hídjait, valamint további 6 ezer gépkocsival az Üllői út és más bevezető utak forgalmát.
Mindössze kilenc hónap alatt építette fel az 5300 négyzetméteres gyártócsarnokot a Weinberg.
A Dunakeszi Diáknegyed részeként megépült uszodát előcsarnokkal, illetve egy 33 méteres úszómedencével alakította ki a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a LATEREX Építő Zrt. konzorciuma.