Az innovatív strand felújítása és átépítése turisztikai szempontból is nagy hatással lesz a városra.
Friss fotókkal számolt be az MTI a debreceni Nagyerdei strand építkezésesének előrehaladásáról. Ahogy azt már decemberben megírtuk, a fürdőkomplexum a Modern Városok program keretein belül 8,5 milliárd forintból a Hunép Universal ZRt. kivitelezi.
Egy korábbi sajtótájékoztatón a polgármester kijelentette, hogy a létesítmény kifejezetten jó hatással lesz a város turizmusára is. A tervek szerint a 2020-ban nyíló strand a régebbi létesítményhez képest másfélszer annyi vízfelülettel, 15 medencével és mesterséges vízesésekkel épül újjá.


Az elkészült komplexumban:
A fejlesztés révén a létesítmény jelentősen csökkentheti külső energiaigényét.
Újjászületett Budapest egyik legismertebb panorámapontja, a Gellért-hegy csúcsán álló Citadella. Budapest ikonikus erődítménye a műemléki rekonstrukció után, az erődfalak megnyitásával három irányból is átjárhatóvá vált. A ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Market Építő Zrt. konzorciuma a történeti erődfalak helyreállítása mellett új közösségi -és kiállítótereket is kialakított.