Az egyik legjelentősebb műemlékünk több ütemben, összesen mintegy 9 milliárd forintból születik újjá.
Az Imola Konstrukt Kft. kivitelezi az egri vár legújabb turisztikai fejlesztését. A TED-en megjelent adatok szerint az egri központú vállalat nettó 1,237 milliárd forintos szerződéses értéken végzi el a GINOP keretében zajló beruházást.
A beruházó Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. hirdetményéből az is kiderül, hogy a mostani projekt az alábbi területeket érinti:
A közbeszerzés alapján projektben ezeket a munkákat végzik el: építészet, statika, épületgépészet, épületvillamosság, út-közmű, belsőépítészet, kertépítészet.
Az egri vár több ütemben összesen mintegy 9 milliárd forintból születik újjá, a fejlesztésekről április végén sajtótájékoztatón számoltak be. A rekonstrukció keretében
a 16. századi állapotot megidézve állítják helyre a Varkoch-bástyát, valamint ehhez kapcsolódóan a korabeli szerkezetű, működőképes felvonóhidat.
A fejlesztés meghatározó eleme a délnyugati ágyúdombban épülő látogatóközpont és az itt kialakított modern vetítőterem, ahol a vár és a környék törtelme elevenedik majd meg.
Minden válaszfalat elbontanak, de megőrzik a homlokzati díszeket. Teljes átépítés vár az önkormányzat Haller utcai sarokházára.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.