A 2000 négyzetméteres, háromszintes épületben irodákat, laboratóriumokat és műhelyeket alakítanak ki.
Várhatóan júliusra elkészül a zalaegerszegi járműipari tesztpálya szomszédságában a Smartfield Kutatóközpont, ami 700 millió forint értékű magánberuházásban valósul meg. A 265 hektáros pálya mellett közvetlenül, egy mintegy 10 hektáros területen épül meg a jelenleg két épületrészből álló központ.
Az intézményt az autonóm közlekedéssel kapcsolatos zalaegerszegi kutatások fő helyszíneként képzelik el.
A 2000 négyzetméteres, két szárnyból álló, csonka piramist formáló háromszintes épületben irodákat, laboratóriumokat és műhelyeket alakítanak ki. Doszpoth Attila, a beruházó Z-ONE Park Kft. ügyvezetője elmondta, hogy ezeket az irodákat és helyiségeket majd bérbe adják, de az eddigi megkeresésesek alapján már most kevésnek tűnik a hely.
A sajtóbejáráson Balaicz Zoltán, a város polgármestere kiemelte, hogy ez az első olyan magánerős beruházás, amely a tesztpályának köszönhetően indult, ráadásul magasan kvalifikált dolgozókra tart igényt. A kutatóközpont 135 embernek ad majd munkát, és a munkakörök többségébe kutatókat, mérnököket és technológusokat várnak.
A beruházás annak bizonyítéka, hogy az önvezető és elektromos autókkal folytatott vizsgálatokra szánt járműipari tesztpálya hatással van Zalaegerszeg gazdaságfejlesztésére, valamint a kutatás-fejlesztési tevékenység erősödésére.
A tesztpálya első üteme május végén készül el. A Duna Aszfalt, a Szabadics és a ZÁÉV közreműködésével épülő óriási innovációs projektben Európában egyedülálló módon tesztelhetik többek között az önvezető autókat is.
A Klauzál tér zöld szigetként éledt újra.
Budapest 14. kerületének szívében, a Bosnyák tér mellett születik meg a Bayer Construct cégcsoport beruházásában és generálkivitelezésében Zugló új városnegyede, a Zenit By Bayer. A 8 épületből álló komplexum egyetlen lakóépülete, a 168 lakásos Zenit Residence építésénél a szakkivitelezők a Mapei termékeit alkalmazták a homlokzati rendszer, a beltéri hidegburkolás és a teraszok emelt álpadlós rendszerének kialakításánál is, összesen majdnem 20 000 m2 felületen - derült ki a Mapei Kft. lapunkhoz eljuttatott közleményéből.