A felújítás során egy teljes megújult udvart, valamint új bútorokat és tantermeket is kaptak a diákok.
Átadták a Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium a felújított és kibővített épületét Kisvárdán. A református iskola fejlesztése az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (Efop) nyertes huszonhárom projekt egyike. A pályázatnak köszönhetően, több mint 3 milliárd forint érkezett eddig Kisvárdára.

A mintegy 620 diákot oktató intézmény teljes belső és külső felújításához és új épületrésszel történő kibővítéséhez 920 millió forintot az Efop-programon nyert el az egyházközség. Mindemellett saját erőből 48 millió forintot eszközbeszerzésekre és a terveken felüli két új tanterem és közösségi tér kialakítására fordított.
Az új szárnyban:
Ezen felül megújult az iskola udvara, teljes energetikai és fűtési korszerűsítést kapott az intézmény, bútorokat vásároltak, átalakították a régi főépületet, továbbá szociális és kiszolgáló helyiségeket, irodákat is létesítettek.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.
A Szekszárdi Járásbíróság a Szekszárdi Törvényszék közvetlen közelébe, a Béla király tér 4. szám alatti egykori büntetés-végrehajtási intézet épületébe költözne.