A Zuglóban és Cinkotán található cirkuszi létesítmények mellett, az új épület a Liget Budapest projekt részeként valósul meg.
A Nyugati pályaudvar mellett épül meg a nagy tradíciójú magyar cirkuszművészet új épülete – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. A Liget Budapest projekt részeként megvalósuló Nemzeti Cirkuszművészeti Központ elkészültéig jelenlegi helyén, a Városligetben, az állatkert szomszédságában működik tovább az intézmény.
A beruházás megvalósításáról szóló kormányhatározat péntek este a Magyar Közlönyben jelent meg. A közlönyből kiderült, hogy a létesítményt a Nyugati pályaudvar mellett, a vasúti vágányok, az Eiffel tér, a Podmaniczky utca és a Ferdinánd híd által határolt területen építik fel.
Fekete Péter, kulturális államtitkár a Fővárosi Nagycirkusz szombati előadása után bejelentette, hogy ötször nagyobb területen és kétszer nagyobb méretben valósul meg a nemzeti cirkuszművészeti központ.
Kiderült továbbá, hogy a központ nemcsak cirkusz, hanem iskola, múzeum és kutatóközpont is lesz. A Zuglóban és Cinkotán lévő cirkuszi létesítményeket az új épülettől függetlenül felújítják és tovább használják. Ugyanis egyes kiszolgálófunkciók továbbra is a célra jelenleg használt helyeken működnek majd.
A fejlesztés nyomán a verpeléti iskola főépülete átalakul, így az oktatás egy helyre koncentrálódhat. A beruházás célja korszerű, energiahatékony és befogadó oktatási környezet kialakítása.
A bővítés nyomán új szintre léphet a hazai sebészeti és kardiovaszkuláris képzés és kutatás, erősítve az innovációt és a betegellátás fejlődését.