A főváros Gazdagrét városrészében egy két medencés uszoda jöhet létre, ahol több mint 400 négyzetméteren oktatják majd az úszni tanulókat.
Budapest XI. kerületében, a Gazdagréti út 12. szám alatt tanuszoda építése kezdődhet meg a kivitelező megtalálása után – derül ki a közbeszerzési adatokból. Az uszodát több mint 1300 négyzetméteren fogják megépíteni.
A beruházás magába foglalja egy fedett uszoda kivitelezését, valamint a kapcsolódó uszodatechnológiai, környezetrendezési és külső közműépítési munkálatokat is. A tanuszodában két medence kap majd helyet:
A kivitelezésre kerülő medencék vízfelülete összesen 435 négyzetméter lesz, ebből a nagyobbik úszóegység 375 négyzetmétert jelent.
Befejeződött a körépület és a régi tanügyi épület 517 millió forintos felújítása Kaposváron. A fejlesztéstől 30–35 százalékos energiamegtakarást várnak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kácson egy korábban bezárt fürdő területén fedezték fel az ország legértékesebb vízicsiga-élőhelyét.