A Margit körúton impozáns felszíni park jött létre és mélygarázs is épül a West Hungária Bau Kft. és a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. megbízásából, melynek munkálataiban az Épszerk-Pannónia Invest Kft. is részt vesz.
Lezárult a Millenáris Széllkapu beruházás első szakasza a Táncszínház melletti új parkrész megnyitásával, és ezzel egyidőben befejeződött a „régi” Millenáris Park teljes revitalizációja is. A munkálatokban a WHB Kft. és a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. megbízásából az Épszerk-Pannónia Invest Kft. is közreműködik.
A projekt keretein belül elkészült a Fény utca felszín alatti átvezetésétől a Nemzeti Táncszínházig húzódó terület parkosítása, amelynek keretében mintegy 60 új fát telepítettek, 1300 négyzetméteren cserjéket és évelő növényeket ültettek, és 1100 négyzetméterrel nőtt a gyeppel borított terület is.
Megnyílt egy korszerű, több korcsoport igényeit kiszolgáló játszótér-együttes is.
A különböző nehézségi fokozatú részekből álló, mozgáskoordinációt fejlesztő akadálypálya rendszert az 5-14 éves korosztály számára tervezték. A parkot és az új játszóteret már egy hete birtokba vehették a környék lakói.
A kényelmességet és a biztonságot figyelembe véve:
Az utcabútorokat és a térköveket mindenhol esztétikusabbra és tartósabbra cserélték. A tó új gépészetet kapott, továbbá a gyep és a park teljes növényzete is megújult. A Nemzeti Táncszínház közvetlen környezetének parkosítása is elkészült, új teherportával és parkolóval.
Teljes gépészeti és energetikai felújításon esett át ezen túl a Millenáris legnagyobb befogadóképességű rendezvénycsarnoka, a B épület - az 1911-ben megnyílt egykori Nagyszerelde. Valamint a padlóburkolatot és a kiszolgáló helyiségeket is korszerűsítették.
Keretmegállapodással készíti elő nagyszabású fejlesztéseit a Budapest Airport.
Elkezdődnek az alapozási és építési munkák a Körszálló helyén: a nagygépes visszabontási szakasz lezárultával, mérföldkőhöz érkezett a The Icon by Marriott Residences Budapest beruházása. A Rózsadomb tövében olyan új toronyépület épül, amely megőrzi az egykori Körszálló jellegzetes hengerformáját és tömegarányait. A projekt műszaki hátteréről, kihívásairól, a szerkezetcsere okairól, az építészeti értékek továbbörökítéséről Balassa Lászlót, a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.