A West Hungária Bau Kft. és a Pharos '95 Kft. közös munkájával épülő létesítményre a mai napon felkerült a bokréta.
Elérte legmagasabb pontját a Honvéd új, épülő otthona, a Bozsik Stadion, melynek kivitelezési munkálatait a West Hungária Bau Kft. és a Pharos '95 Sportpályaépítő Kft. közösen végzi az Óbuda Építész Stúdió Kft. tervei alapján. A stadion alapozásához, valamint a felszerkezet falainak, pilléreinek és födémeinek zsaluzásához is a PERI termékeit használták a kivitelezők. A stadion alapkövét idén márciusban rakták le, az épület műszaki átadására pedig jövő év nyarán kerülhet sor.
A projekt során létrehoznak egy 10 ezer négyzetméteres játéktérrel rendelkező arénát fedett lelátókkal, amely 8200 néző befogadására lesz alkalmas. A beruházás keretében egy háromemeletes főépületet építenek meg, ahol a sporttechnológiai területek, a VIP helyiségek, a gépészeti terasz, valamint a fő kamera- és közvetítő állások kapnak majd helyet.
A lelátó alatt szociális és szolgáltató egységeket, valamint 438 parkolóhelyet is kialakítanak. A korszerű pályavilágítási-rendszer pedig HD-minőségű közvetítéseket tesz majd lehetővé.
Az új sportlétesítmény kivitelezése idén év elején az 1938-ban felépített, majd 1955-ben bővített és átépített Bozsik Stadion bontási munkálataival vette kezdetét. Az építkezés során a kivitelezőknek mintegy 1300 előregyártott vasbeton-elemet, 670 tonna acélszerkezetet és 2700 köbméter monolit vasbeton-szerkezetet kell beépíteniük.
A stadion a besorolása alapján a legmodernebb, UEFA 4-es, illetve az MLSZ I. osztály A-kategóriájának megfelelő minősítésű lesz.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules, a Market építette fel a komplexumot.