A Kiskörén megvalósuló, többfajta létesítményt magába foglaló épületkomplexumhoz a Weinberg’93 biztosítja az acélszerkezeteket.
A Heves megyében található Kiskörén, a Tisza-tó közvetlen szomszédságában olyan épületkomplexum épül, amely magába foglal egy lábasházat, egy kilátót, valamint egy hajótárolót és egy szervízcsarnokot is. A MAHART Zrt. beruházásában és az Újlaki Építő Kft. generálkivitelezésében készülő építményekhez a Weinberg’93 Építő Kft. biztosítja az acélszerkezeteket. A projektben az acélszerkezetek beemelése idén márciusban kezdődött el, és hamarosan be is fejeződik.
A hajótároló építmény esetében egy csarnok vázszerkezet építése volt a feladat, melynek súlya mintegy 50 tonna.
A Lábasház épületkomplexum vasbeton pilléreken álló betonplatformjainak és hídjának körvonalait korláttal vonják körbe, amelyet szintén a Weinberg gyártott – az acélszerkezetet érintő munkákból már csak a korlátok vannak hátra.
A területen helyet kap egy kilátó is, amely két összefordított hajótest képét rajzolja ki – innen gyönyörű kilátás nyílik majd az egész Tisza-tavi vidékre.
A kilátó acélszerkezete ívesített europrofilos szerelvényekből áll, amelyeket rejtett csavarozási csomópontokkal gyártottak le és a MAZAK Fabri Gear alakította ki. A kilátó külsejét faborítással látják majd el, amely statikai funkciót is ellát, így tehát az építmény ékes példája lesz az acél- és faszerkezetek harmonikus összehangolásának.
Az acélszerkezettel való munka során a Weinberg számára kihívást jelentett többek közt az ártérben való daruzás, a talaj okozta nehézségek és az épületek nehéz megközelíthetősége is, mely alapos organizációt igényelt.
Mintegy 8 milliárd forint értékben, barnamezős beruházásban. A befektető cég tulajdonosa szintén székely.
Pécs öt városrészben - a lakosság kéréseit figyelembe véve - végezte el a gyalogátkelőhelyek átfogó fejlesztését. A munkálatokkal megbízott STRABAG a balesetveszélyes pontokon, valamint iskolák és gyárak közelében alvállalkozók bevonásával létesített új, biztonságos zebrákat.