A kétszintes épület átadása után egy új óvoda építését is tervbe vette a Pest megyei település.
Budakalászon átadták a Szent Imre KözössÉgi Házat. A bruttó 210 négyzetméteres alapterületű, kétszintes épületet a közbeszerzési adatok szerint a B&G Generál Üzemeltetési és Építőipari Kft. kivitelezte. A közösségi ház földszintjén kialakítottak egy rendezvénytermet, a tetőtérben pedig egy kisebb helyiséget, amely csoportfoglalkozások helyszínéül szolgál.
Az átadón Göbl Richárd (2011 Egyesület), Budakalász polgármestere elmondta,
a település kezdeményezte egy katolikus óvoda építését, ezt a Szent Kereszt Felmagasztalása templom mellett, a korábban lebontott vasútsori óvoda helyén szeretnék megvalósítani.
Az eseményen a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is részt vett. Soltész Miklós hangsúlyozta, a kormány támogatja a közösségi épületek megújítását, építését. "Ezért támogatták 130 millió forinttal a Szent Imre közösségi ház megvalósítását annak a közösségnek, amely méltó utódja azoknak a bátraknak, akik a legnagyobb magyarországi keresztényüldözés közepette, 1963 és 1965 között templomot mertek építeni Szent István tiszteletére" - fogalmazott a politikus.
Minden válaszfalat elbontanak, de megőrzik a homlokzati díszeket. Teljes átépítés vár az önkormányzat Haller utcai sarokházára.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.