A közel kétmilliárdos beruházásban új művészeti élményház épül, emellett a város számos területét érinti a projekt.
Közel 700 millió forintos turisztikai fejlesztés alapkövét tették le pénteken Tihanyban: a Csokonai-ligetben új tanösvényt alakítanak ki, megújulnak a teraszkertek, valamint az apátsági lépcső.
A pénteki alapkőletétel alkalmából tartott sajtótájékoztatón Tósoki Imre, Tihany polgármestere elmondta, a beruházások részeként már megkezdték a tihanyi művészeti élményház megvalósítását, valamint a Visszhang domb karbantartását, az újonnan megkezdett fejlesztéssorozat pedig jövő héten indul az apátsági lépcső bontásával. A munkálatok befejezése a tervek szerint idén ősszel várható.
Tósoki Imre kifejtette: a Csokonai ligetben alakítják ki a nyelvemlék-tanösvényt, amely a magyar irodalom jeles alkotóinak állít emléket, az apátsági lépcsősor mellett az apátság ezeréves történetét bemutató kőelemeket helyeznek el.
A fejlesztés részben uniós, részben hazai forrásból megvalósuló, összesen 1,9 milliárd forintos beruházás elemeként jön létre. Az összegen belül 1,2 milliárd forintból gazdálkodik az önkormányzat, 700 millió forintból pedig az apátság végzi a felújításokat.
A település 2030-ig megfogalmazott fejlesztési stratégiája összesen 40 beavatkozást tartalmaz, amelyek eredményeként megújul Tihany turisztikai kínálata - derült ki a polgármester szavaiból.
Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója úgy fogalmazott, hogy Tihany "turisztikai szempontból nemzetközi szinten is értékesíthető település". A beruházásnak köszönhetően pedig a település új arculatát meghatározó infrastruktúra jön létre.
Mihályi Jeromos, a Tihanyi Apátság perjele a közös gondolkodás és a tevékenykedés fontosságát emelte ki.
"Az apátság értékeit a fejlesztésnek köszönhetően három helyszínen, a múzeumban, a Csokonai-ligetben és a Belső-tó partján lehet majd megismerni"
- fűzte hozzá.
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy vélte, hogy a Balaton az elmúlt években reneszánszát éli, ezért szerinte kiemelten fontosak az új vendégkört is megcélzó tihanyi fejlesztések.
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.