Több helyszínen infrastrukturális fejlesztések is történtek, néhány meglévő megállóhelyen eszközfejlesztéseket hajtottak végre, ezzel is segítve a térség vízi turizmusának előrelépését.
Európai uniós forrásból újult meg Budapest és Pest-megye 15 vízitúra megállóhelye 799 millió forintból Szobtól Dömsödig, a Közép-Duna vízi turizmusának most lezárult komplex fejlesztési projektjében - jelentette be Schmidt Gábor, a konzorciumvezető Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke kedden Budapesten, online sajtótájékoztató keretében.
A túrázni vágyók a 2021-es vízitúra szezon kezdetétől vehetik igénybe az új szolgáltatásokat.
A fejlesztési programnak köszönhetően várhatóan fellendül a vízi turizmus a Közép-Dunán, valamint iskolák, civil szervezetek, vállalkozások ismerkedhetnek meg a vízi lehetőségekkel, melynek köszönhetően új szabadidős csoportok formálódhatnak.
Az eseményen elhangzott, hogy a vízi turizmust érintő komplex fejlesztések, más túrázási módokhoz, így a kerékpározáshoz kapcsolódóan is folytatódnak, amelyben az önkormányzatok fontos partnerei lesznek a szövetségnek.
Mindezek mellett több helyszínen infrastrukturális fejlesztések történtek, néhány meglévő megállóhelyen eszközfejlesztéseket hajtottak végre, ezzel is segítve a térség vízi turizmusának előrelépését.
A beruházásban a Római-partot is bekapcsolták a Dunakanyar felfedezését lehetővé tevő útvonalba.
A megújult vízitúra pontok: Szob, Vác, Göd, Dunakeszi, Dunabogdány, Leányfalu, Szentendre, Római Part, a 13. kerületi Latorca utca, Pesterzsébet, Csepel, Szigetszentmiklós, Szigetcsép, Ráckeve és Dömsöd.
A projektben kiemelten kezelték a váci megállót, így az új csónakház kétszintes épülete egyszerre szolgálja majd az utánpótlás-nevelést és a vízitúrázást is. A másik kiemelt pont pedig a Római Part volt. Az eseményen kiemelték: az érdeklődőket a Duna mellett várják a többi projektben létrejött új útvonalakon, továbbá a Felső-Tiszán és a Balatonon is.
Baráth Gergely, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója elmondta: a szövetségnek az ország minden területén van pályázata, 57 megújult megállóhelyet már átadtak.
Rámutatott: nincs életkorhoz kötve, hogy ki mikor szállhat a vízre, hiszen ez az a sport, amit bármikor el lehet kezdeni. A vízi túrázás élményével a szövetség táboraiban minden évben több ezer gyermek ismerkedik meg.
Nyikos András, a BJMOKK Sportüzemeltetési Nonprofit Kft. kérdésre közölte: a jelenlegi uniós ciklusban ezen kívül nagyjából 2 milliárd forint uniós forrásból valósulhattak meg vízitúra pontokat érintő fejlesztések országszerte.
Az egymilliárd eurós fejlesztésben többek közt egy több mint 35 ezer négyzetméteres terminálépület jön létre, amely plusz 10 millió utas kiszolgálására lesz alkalmas.
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Petőfi sugárúton álló épületét a Bodrogi Bau korszerűsíthette.