A kecskeméti Katona József Gimnázium területén, a HÉP által épülő sportcsarnok alkalmas lesz futsal-, kosárlabda-, röplabda- és kézilabda-mérkőzések megrendezésére is.
Új, multifunkcionális sportcsarnok épül a kecskeméti Katona József Gimnázium udvarán, a jelenleg parkolónak használt területen. A munkálatok a napokban rajtoltak el a Horváth Építőmester Zrt. (HÉP) kivitelezésével.
A sportcsarnok építésének költsége 936 millió forint, ebből 656 milliót társasági adófelajánlások tesznek ki, Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzata pedig 280 millió forintos önerővel támogatja a projektet – írta meg az SG Kecskemét Futsal honlapja.
A multifunkcionális létesítmény 1750 négyzetméter alapterületű, 25×45 méteres lesz. Méretéből adódóan alkalmassá válik futsal-, kosárlabda-, röplabda- és kézilabda-mérkőzések megrendezésére is. A tervek szerint azonban nemcsak a gimnázium diákjai használhatják a sportcsarnokot oktatási időben, hanem egyéb sportszervezetek és a lakosság is kibérelheti a helyet.
A beruházás áprilisi sajtótájékoztatóján dr. Vercz Tamás, az SG Kecskemét Futsal ügyvezető elnöke a sportcsarnok multifunkcionális jellegét hangsúlyozta, elmondása szerint a sportcsarnok az élsport mellett a diáksport és szabadidősport bázisa lesz – számolt be a kecskemetilapok.hu. Szabó István, a Katona József Gimnázium igazgatója szerint a beruházással egy 40 éves álom válik valóra.
Az igazgató hozzátette, az iskola jelenlegi infrastruktúrája nehezen tette lehetővé, hogy megfelelő körülmények között sportolhassanak a diákok.
„Intézményünk híres a röplabda sikereiről, de természetesen más sportágakat is űznek fiataljaink, így kiemelten fontos számunkra, hogy ez a beruházás zökkenőmentesen, és minél előbb megvalósulhasson”
– folytatta.
A régészeti és kiviteli beszerzési munkálatokat követően nemrég elindult a tényleges kivitelezés, és a tervek szerint a létesítményt 2022 őszén már birtokba is vehetik a diákok és a sportolók.
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.