2024.04.19, Péntek
Következő fázisába lépett az Y-híd projektje: megkezdődik a munka a Vörösmarty utcában
Az épülő Y-híd 2021 júniusában. Fotó: magyarepitok.hu

Következő fázisába lépett az Y-híd projektje: megkezdődik a munka a Vörösmarty utcában

magyarepitok.hu, NIF Zrt.

2021.09.22. 18:30 - Füzi Nikolett

Az utóbbi idők legkomplexebb Miskolcot érintő infrastrukturális beruházása a HE-DO Kft. kivitelezésében megvalósuló Y-híd, a Vörösmarty utca négysávosítása és a turbó körforgalom megépítése.

Hirdetés

Ahogy azt már korábban is megírtuk, az egész város közlekedésére kiható komplex projekt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában jön létre, kivitelezését a HE-DO Kft. végzi a Speciálterv Kft. munkájával elkészült tervek alapján, ezen belül a műtárgyépítési feladatokat a KM Építő Kft. látja el. A híd támfalai előregyártott elemekből készülnek, amelyeket a CLC Construct Kft. a helyszínen állít össze.

Legutóbb arról számoltunk be, hogy a 337 méter hosszú híd felszerkezetének kialakításán dolgoznak a szakemberek, most pedig a NIF Zrt. tájékoztatása szerint megkezdődött a munka a Vörösmarty utca Király utca és Soltész Nagy Kálmán utca közötti szakaszán is. 

Térkép: NIF Zrt. 


Kialakítják az új sávokat, és növényeket is telepítenek

Az új projektrész területén a közműkiváltási munkák a hét elején indultak meg. Az érintett szakaszon az északi oldal forgalmi sávjainak kialakítása és a közműkiváltási munkák miatt félpályás lezárások és sávelhúzások várhatóak, változó elhelyezkedésben előreláthatólag 2021. október közepéig.

A tereprendezési munkák 2021. szeptember 24-én (pénteken) kezdődnek meg a Vörösmarty utca Király utca – Soltész Nagy Kálmán utca közötti szakaszán. A projekt keretén belül kivágandó, kb. 200 fa pótlására

dupla mennyiségben, vegyes összetételben, a fakivágási engedélyben előírt minőségű fát és fás szárú növényt ültetnek a munkaterületen és a város által kijelölt önkormányzati területeken.

 

Folyamatosan halad az Y-híd építése is

Az Y-híd Tiszai-pályaudvar felé vezető ágán a támfalak közötti útpálya szerkezet - aszfalt réteg nélkül - elkészült, a Kisfaludy utca felé vezető ágon pedig a föld alatt elhelyezkedő cölöpök készültek el. A monolit szerkezet betonozása már több ütemben lezajlott, az előregyártott gerendákat pedig elhelyezték a Vörösmarty utca felőli résznél.

A híd szerkezetének építése tovább folytatódik a Kisfaludy utcai ágnál a monolit, helyszínen készülő oszlopok betonozásával.

ÚtépítésMiskolcMiskolc Y-hídNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)HE-DOKM Építő Kft.CLC-Construct Kft.Speciálterv Építőmérnöki Kft.útépítés

Hírlevél

Hirdetés