Megszépült a nyíregyházi Aquarius Élményfürdő előtti terület, melynek fő attrakciója a rendkívül látványos vízjáték, amely a Ke-Víz 21 Zrt. munkájával készült el.
Sóstógyógyfürdő Nyíregyháza városközpontjától alig 6 kilométerre található, gyógyvizéről híres fürdőhely. A Ke-Víz 21 Zrt. május óta dolgozott a Sóstógyógyfürdő komplex turisztikai fejlesztésén, melynek keretében többek között egy új szökőkutat építettek és egyet teljesen átépítettek. A beruházás 100%-os támogatású pályázati forrásból valósul meg, a GINOP program keretében.
Egyedi turisztikai attrakcióként egy nagyobb, körülbelül 500 négyzetméter vízfelületű szökőkút épült az Élményfürdő előtti parkban, amely tematizált hang- és fény effektekkel kiegészített esti vízjátékot mutat be. Továbbá a Tófürdő bejárata mellett egy kisebb csobogó is helyet kap a meglévő szökőkutak elbontása utáni újraépítésével és azok összekötésével.
Héver Gábor projektvezető elmondta,
a szökőkút egy Magyarországon, sőt egész Európában is ritkán látott dinamikus vízképet képes megjeleníteni. A medencébe összesen 93 darab - egyenként, víz alatti szivattyúval megtáplált - fúvóka került beépítésre. Az éjszakai megvilágításról víz alatti, vezérelt LED-ek gondoskodnak.
Mivel minden fúvókából kilépő vízsugár magasságát egymástól külön tudják szabályozni, így egy rendkívül látványos vízjáték jött létre.
A szökőkút különlegessége a 8 darab kandeláberen elhelyezett, 2-2 darab kültéri hangszóróból szóló, zenét lekövető vízjáték. A vezérlő az előre feltöltött zeneszámok ritmusára képes a vízjátékot megjeleníteni, így a zene ritmusával összhangban mozgó vízsugarakat látnak a nézelődők.
A projekt keretében az alábbi elemek is elkészültek:
Az Élményfürdő tíz napos nyilvános próbaüzeme sikeresen lezajlott és a Szökőkút összekötés üzempróbája is befejeződött.
A trambulinparkokat és a köztéri illemhelyeket beüzemelték, az ide látogató vendégek augusztus végétől már használhatják.
A projektvezető hozzátette, a szökőkutak téliesítése a sikeres próbaüzemet követően megtörtént, illetve helyére kerültek a park egyéb bútorai és berendezései is.
A fejlesztés legnagyobb hatású eleme egyértelműen a Szökőkút Park kiépítése, amely összetett vízgépészetével, nagyméretű szökőkútjával, a hang és fényjáték összehangolásával tette teljessé a turisztikai beruházást.























Az első nagy csomópont építésével elkezdődött Debrecen keleti városrészének eddigi legnagyobb útépítési beruházása. Több szakaszban, összesen 10 kilométer hosszú közlekedési folyosót építenek meg.
Budapest és Győr irányába is lehetővé válik a fel- és lehajtás a Biatorbágynál épülő csomópont átadása után, amely az M1-es autópálya bővítésével épül. Képeken is megmutatjuk, hol tartanak a munkálatok.